Egy ország népének a mentalitására jellemző, kit kedvel. Még jellemzőbb, kiért rajong. De a legjellemzőbb, hogy ezek a rajongók kit utálnak. Egyáltalán, hogy utálnak valakit. Egyáltalán, hogy rajonganak. Ezek büdös érzemények, mert a belekből jönnek.
Elmondtam már sokszor, most még egyszer elmondom, ennek az országnak egyetlen olyan miniszterelnöke volt, aki be merte ismerni, hogy hibázott. Nem főbenjáró bűnben volt elmarasztalható, de valamit rosszul csinált. Nem ő egyedül, hanem a pártjával együtt, de vállalta ezért az egyszemélyi felelősséget. Sokféleképpen vállalta, végül még úgy is, hogy lemondott, pedig erre senki és semmi nem kényszerítette.
Ezt az embert olyanok is gyűlölik, akik nem rajongói a csúti futballistának. De én még egyetlen egytől sem hallottam, hogy miért. Mi baja van vele, mit tett miniszterelnökként, amivel kiváltotta az elutasítást, az utálatot, a gyűlöletet? Nincs válasz, vagy hülye közhelyek érkeznek, mindenekelőtt az, hogy hazudott. Ezt most nem minősítem, nem mondom el újra, amit elmondtam már sokszor.
Ezért az emberért nem lehet rajongani. Ennél nagyobb dicséretet emberről mondani aligha tudnék. Nem kell őt még szeretni sem. Elég elismerni.
Ennek az országnak a jövőjében akkor kezdek reménykedni, amikor a Magyar Rádió 2006-ban hivatalban volt elnökét perbe fogják, amiért leadta Gyurcsány Ferenc meghamisított beszédét.
P.S.: Ezt itt tegnap tettem föl. Azért, mert újabban érdekes tüneteket észlelek magamon, például olykor leülök a televízió elé meg kommenteket olvasok. Tegnap megnéztem-meghallgattam Gyurcsány kampányzáró beszédét. Aztán ma elolvastam a hvg.hun az erről szóló "tudósítást".
Régóta kesergek az újságírás színvonalának a mély süllyedéséről, olyan mélységekről, ahová már nem lehet lelátni. Ez az izé, amit elolvastam nemcsak azért förtelmes, mert egy rosszul megírt kommentár, holott az eseményről szóló tudósítást várok tényekkel, adatokkal. Nemcsak azért öntött el a méreg, mert ha én történetesen főszerkesztőként kértem egy tudósítást egy politikai eseményről, bizonyosan nem kellett hozzátennem, hogy a kiküldött tudósítónak a véleményére nem vagyok kíváncsi, mert azok az újságírók, akikkel én dolgoztam, ezt tudták. Hanem mert történetesen hallottam Kuncze Gábort is, Gyurcsányt is, ilyenformán képes vagyok megállapítani, hogy az "újságíró" vagy hazudik vagy képtelen bármilyen módon megjelenő szövegek értelmezésére. Vagy - és itt következik az, amiről tegnap beszéltem - utál valakit anélkül, hogy képes volna megindokolni, miért. Ami, még egyszer mondom, természetes joga, azt utál, akit akar, még az sem fontos, mire lehet következtetni különféle emberi érzeményekből, de egy tudósításban ne fröcsögjön, és főképp ne hazudjon.
Jó, ha valaki, én aztán tényleg értem azokat, akik nem szeretik a politikusokat, számtalanszor elmondtam, leírtam, én ezt a "foglalkozást" tartom a legförtelmesebbnek valamennyi emberi ténykedés között, nem is tudok mit kezdeni vele, nekem mindegy, milyen színű az illető, ha politikus, nekem már nem lehet dolgom vele. De ez nem mentség egy gyakorló újságíró esetében, aki nincs tisztában műfaji meghatározásokkal és aki hazudik. Egy különben mértékadónak számító felületen.
Legfőképpen akkor nem lehet mentség, amikor egy bizonyos politikai eseménysorozat mindannyiunk életét befolyásoló epizódjait vagyunk kénytelenek szemlélni, kellemetlenül tudomásul véve, hogy személyes ellenszenvünkkel mit sem törődve ezek a politikusok fogják meghatározni ennek a mi életünknek a minőségét. Amikor azt kell eldönteni, közülük melyik okozza a legkisebb kárt. Ez nem olyan nehéz, és ez ráadásul tények, számok és egyéb adatok segítségével eldönthető.
P.S.: Ezt itt tegnap tettem föl. Azért, mert újabban érdekes tüneteket észlelek magamon, például olykor leülök a televízió elé meg kommenteket olvasok. Tegnap megnéztem-meghallgattam Gyurcsány kampányzáró beszédét. Aztán ma elolvastam a hvg.hun az erről szóló "tudósítást".
Régóta kesergek az újságírás színvonalának a mély süllyedéséről, olyan mélységekről, ahová már nem lehet lelátni. Ez az izé, amit elolvastam nemcsak azért förtelmes, mert egy rosszul megírt kommentár, holott az eseményről szóló tudósítást várok tényekkel, adatokkal. Nemcsak azért öntött el a méreg, mert ha én történetesen főszerkesztőként kértem egy tudósítást egy politikai eseményről, bizonyosan nem kellett hozzátennem, hogy a kiküldött tudósítónak a véleményére nem vagyok kíváncsi, mert azok az újságírók, akikkel én dolgoztam, ezt tudták. Hanem mert történetesen hallottam Kuncze Gábort is, Gyurcsányt is, ilyenformán képes vagyok megállapítani, hogy az "újságíró" vagy hazudik vagy képtelen bármilyen módon megjelenő szövegek értelmezésére. Vagy - és itt következik az, amiről tegnap beszéltem - utál valakit anélkül, hogy képes volna megindokolni, miért. Ami, még egyszer mondom, természetes joga, azt utál, akit akar, még az sem fontos, mire lehet következtetni különféle emberi érzeményekből, de egy tudósításban ne fröcsögjön, és főképp ne hazudjon.
Jó, ha valaki, én aztán tényleg értem azokat, akik nem szeretik a politikusokat, számtalanszor elmondtam, leírtam, én ezt a "foglalkozást" tartom a legförtelmesebbnek valamennyi emberi ténykedés között, nem is tudok mit kezdeni vele, nekem mindegy, milyen színű az illető, ha politikus, nekem már nem lehet dolgom vele. De ez nem mentség egy gyakorló újságíró esetében, aki nincs tisztában műfaji meghatározásokkal és aki hazudik. Egy különben mértékadónak számító felületen.
Legfőképpen akkor nem lehet mentség, amikor egy bizonyos politikai eseménysorozat mindannyiunk életét befolyásoló epizódjait vagyunk kénytelenek szemlélni, kellemetlenül tudomásul véve, hogy személyes ellenszenvünkkel mit sem törődve ezek a politikusok fogják meghatározni ennek a mi életünknek a minőségét. Amikor azt kell eldönteni, közülük melyik okozza a legkisebb kárt. Ez nem olyan nehéz, és ez ráadásul tények, számok és egyéb adatok segítségével eldönthető.