A minap pirulva bár, de beismertem, hogy olykor olvasok kommenteket. Például végignézem a listát, és ha a hozzászólások között látok egy görög szoborfejet vagy egy vélhetőleg orvosnőnek a visszafelé olvasva ismerhető szót kiadó nevét, azokat mindig elolvasom, mert általában olyan szempontokra hívják fel a figyelmet, amik nekem nem jutnának eszembe. Van még ilyen egy néhány, ezek azt a benyomást keltik, mintha beszélgetnék velük (olykor vitatkozni is lehet, az is üdítő). Aztán van a másik véglet, a rosszindulatú ostoba, akinek egy népmese megértéséért is kemény küzdelmet kellene folytatnia, és végül ott is alulmaradna. Ezeket is elolvasom, kellenek olyan helyekre, ahol a hülyeség megjelenítésére van szükségem, meg aztán bizonyos vélemények szerint a butaság általában színesebb az értelemnél, ezen vélemények hangoztatói találták föl a bulvársajtót.
Olykor az is előfordul, hogy egy ilyen szövegértéssel reménytelenül küszködő hozzászólása úgy gyaláz, hogy azt dicséretnek veszem. Azt írja az egyik, hogy tőlem nem lehet dogmatikát tanulni, mert elképesztően zavaros vagyok.
Néhány évtizede kisebb társaságban arról beszélgettünk, van-e olyan ismeret, amit jobb nem tudni, mint tudni. Elég gyorsan megegyeztünk abban, hogy nincs. Innen már nem volt nehéz eljutnunk ahhoz a kérdéshez, van-e kártékony ismeret. Ha jól emlékszem, négyen voltunk, szinte egyszerre mondtuk: van.
Nem akarom hosszúra nyújtani, ezek közül az egyik a teológia rész"tudománya", a dogmatika. Istentan (teológia), teremtés-, megváltás-, megszenteléstan. Ezeken kívül a szentháromság személyei, szentségek, egyház, a "végső dolgok" és még külön Mária. Legutóbbi azért kiemelkedő "tudományos" vizsgálat alanya lehet, mert alig tudunk róla valamit, a leghitelesebb forrás a Biblia végképp nem szívesen foglalkozik vele, hiszen hiába Jézus anyja, akkor is "csak egy nő" - mint tudjuk, a Biblia nem szívesen ír a nőkről.
Ezt tényleg nem lehet tőlem megtanulni. Merthogy én képtelen volnék ezt a "tudományt" elsajátítani. Ha az irodalomtörténet részeként kellene felfognom mint a mese, a hiedelmek és mondák alfejezetét, azzal esetleg lehetne valamit kezdeni, de az meg sosem érdekelt igazán, mindig úgy tekintettem, mint a néprajz részét, ez az ő dolguk, nem az enyém. De hogy ezeket a szövegeket igazságként kelljen kezelnem, tudományos tételekként, abba bizonyosan igen rövid idő alatt belebetegednék. Én ugyanis folyton kérdezek, és már az első kérdésemre, nem kaphatnék értelmes, elfogadható választ.
Egy másik vélemény nyilvánítót ilyesmi vélhetőleg sosem nyugtalanított, az azt írta (kioktatólag, úgy is mondhatnám, beleverte az orromat a nagy igazságba, amit én dőre módon figyelmen kívül hagytam), hogy ugyanis nálunk "képviseleti demokrácia van, a pártok nélkül nem lehet..." nem emlékszem, mit nem lehet.
A jóisten szentséges szerelmére, nem tetszett észrevenni, hogy itt már nagyon régen semmiféle demokrácia nincs, ami meg korábban annak látszott, az a paródiája volt az ismert demokráciáknak? De ez a kisebb baj. A nagyobb az, hogy ha itt tényleg képviseleti demokrácia volna, akkor mi volna? Vigyázzba vágjuk magunkat, lehetőleg szalutálunk is, teli torokból azt üvöltjük "igenis", majd összehúzzuk magunkat olyan kicsire, hogy már ne is látsszunk, és a két tenyerünk közé fogott fejünket ingatva óbégatunk: "ójaj nekünk jól megadták, itt képviseleti demokrácia van, nincs mit tenni".
Mondok egy példát, jó? Sok van, most csak egyet, hogy ne legyen megterhelő. Ellenzéki kerekasztal. Rémlik? Utána lehet olvasni, ha nem. Ott voltak pártok (a magyar közállapotokon gondolkodóknak már akkor sem működött a fantáziája, gyorsan pártokká alakultak abban a hitben, hogy az a komoly dolog), de voltak civil szervezetek is, az egyik legfontosabb közülük, a Független Jogász Fórum vezette a tárgyalásokat, egy ideig az történt, amit ők jónak láttak történni - hogy aztán ez jó volt-e, milyennek értékeljük hatását az ország állapotára, az már egy másik kérdés. Lehetett volna sok civil szervezet, és elképzelhető lett volna egy olyan felállás, mely szerint egyetlen párt sem vesz részt azon a tárgyaláson.
Amit én javasoltam akkor (Jóreggelt Európa - április 18. A tüntetőknek), az pontosan arról szólt, hogy ne azzal foglalkozzanak, ami van, hanem azzal, hogyan lehet a jelenleg létezőt megszüntetni.
Egy bizonyos, nem annak emlegetésével, hogy itt képviseleti demokrácia van.
Ezt tényleg nem lehet tőlem megtanulni. Merthogy én képtelen volnék ezt a "tudományt" elsajátítani. Ha az irodalomtörténet részeként kellene felfognom mint a mese, a hiedelmek és mondák alfejezetét, azzal esetleg lehetne valamit kezdeni, de az meg sosem érdekelt igazán, mindig úgy tekintettem, mint a néprajz részét, ez az ő dolguk, nem az enyém. De hogy ezeket a szövegeket igazságként kelljen kezelnem, tudományos tételekként, abba bizonyosan igen rövid idő alatt belebetegednék. Én ugyanis folyton kérdezek, és már az első kérdésemre, nem kaphatnék értelmes, elfogadható választ.
Egy másik vélemény nyilvánítót ilyesmi vélhetőleg sosem nyugtalanított, az azt írta (kioktatólag, úgy is mondhatnám, beleverte az orromat a nagy igazságba, amit én dőre módon figyelmen kívül hagytam), hogy ugyanis nálunk "képviseleti demokrácia van, a pártok nélkül nem lehet..." nem emlékszem, mit nem lehet.
A jóisten szentséges szerelmére, nem tetszett észrevenni, hogy itt már nagyon régen semmiféle demokrácia nincs, ami meg korábban annak látszott, az a paródiája volt az ismert demokráciáknak? De ez a kisebb baj. A nagyobb az, hogy ha itt tényleg képviseleti demokrácia volna, akkor mi volna? Vigyázzba vágjuk magunkat, lehetőleg szalutálunk is, teli torokból azt üvöltjük "igenis", majd összehúzzuk magunkat olyan kicsire, hogy már ne is látsszunk, és a két tenyerünk közé fogott fejünket ingatva óbégatunk: "ójaj nekünk jól megadták, itt képviseleti demokrácia van, nincs mit tenni".
Mondok egy példát, jó? Sok van, most csak egyet, hogy ne legyen megterhelő. Ellenzéki kerekasztal. Rémlik? Utána lehet olvasni, ha nem. Ott voltak pártok (a magyar közállapotokon gondolkodóknak már akkor sem működött a fantáziája, gyorsan pártokká alakultak abban a hitben, hogy az a komoly dolog), de voltak civil szervezetek is, az egyik legfontosabb közülük, a Független Jogász Fórum vezette a tárgyalásokat, egy ideig az történt, amit ők jónak láttak történni - hogy aztán ez jó volt-e, milyennek értékeljük hatását az ország állapotára, az már egy másik kérdés. Lehetett volna sok civil szervezet, és elképzelhető lett volna egy olyan felállás, mely szerint egyetlen párt sem vesz részt azon a tárgyaláson.
Amit én javasoltam akkor (Jóreggelt Európa - április 18. A tüntetőknek), az pontosan arról szólt, hogy ne azzal foglalkozzanak, ami van, hanem azzal, hogyan lehet a jelenleg létezőt megszüntetni.
Egy bizonyos, nem annak emlegetésével, hogy itt képviseleti demokrácia van.