Csak azért mondom, mert valahogyan meg kell magyaráznom, hogyan jutottam ehhez a képhez, azaz mi köze van hozzá a családomnak. A fiaim mamája kapta, hogy milyen úton, az hosszú és bonyolult, talán nem is érdekes, az a lényeg, hogy ezekhez a gyerekekhez jutott el az a pénz (meg amit venni lehetett belőle, ceruzát, asztalt, széket, papírt), ami innen, a mi falunkból, a mi házunkból indult el. A fiaim mamája részt vesz olyan akciókban, ahol kisgyerekeken lehet segíteni, de nem pénz kell hozzá, hanem munka, esetünkben babák, amiket a feleségem (hogy utálom ezt a szót, mondtam már?) készített, először csak az unokáinknak, aztán ezeknek a kis kenyaiaknak. Ehhez csak szakértelem kell (az van), meg némi pénz (azt kosztból-patikaszerből lecsípi a fiaim mamája, abban gyakorlata van), aztán a babákat elárverezik a neten, így lesz a néhányszáz forintból sokezer - a többit már tudják.
Namármost. Ami itt következik, az részint demagógia, részint a legkezdetlegesebb bulvárfacsarása a szíveknek, valamint közhelyek sorozata. Pontosabban nem következik, mert nem írom le, a lényeg itt van néhány sorral feljebb, szerintem a képpel együtt érthető.
Legföljebb az én indulataimról mondhatnék valamit, de azt meg azért nem lehet, mert ilyenkor előjön belőlem a nyolcadik kerületi ifjúságom, és azt mégsem lehet taglalni, mit tettem azokkal, akik csak az ezrelékben kifejezhető töredékét követték el annak, amit a csúti gazember és seggnyalói tesznek például és elsősorban a gyerekekkel. Az itthoniakkal közvetlenül, az afrikaiakkal meg közvetve. Pontosabban nem is közvetve, mert a gyűlöletkeltés egyenesen rájuk irányul, ők azok, akiknek kívül tágasabb, akik ide soha be nem tehetik a lábukat, amíg ez a torz lelkű tróger, ez a romlott, poshadt anyagokból felépült élő szervezet, ami néhány év alatt megrohasztotta és sorvadtra fertőzte ezt a népet, még szabadlábon van.
Szóljanak annak a baromarcú sejthalmaznak, aki ilyenkor azt böfögi, hogy fogadjam be én a házamba ezeket a kicsiket, ha olyan nagyon sajnálom őket: nem nekem kell befogadnom őket, neki meg még sokkal kevésbé. Olyan légkört és olyan gazdasági, társadalmi körülményeket kell teremtenünk, ahol megvannak az erre való intézmények, amiket az erre alkalmas emberek működtetnek, amiben ezek a kicsik otthon érezhetik magukat. Amilyen körülményeket például a németek teremtenek. Ahol állampolgár lehet egy Ghánából származó ember gyereke, ahol ez a fekete bőrű gyerek tagja lehet a nemzeti válogatottnak, mely válogatottban nem a vele pontosan egyidős Mats Hummels, a vele nagyjából egyidős Thomas Müller vagy Toni Kroos a csapatkapitány, hanem ez a fekete bőrű, afrikai gyökereit a bőrén és a hatalmas termetén viselő gyerek, akit különben nem Angela Merkel nevezett ki csapatkapitánynak, hanem a német nemzeti válogatott tagjai választottak meg. Jérôme Boatengnek hívják. Nyugat-Berlinben született 1988-ban.
Szóljanak annak a baromarcú sejthalmaznak, aki ilyenkor azt böfögi, hogy fogadjam be én a házamba ezeket a kicsiket, ha olyan nagyon sajnálom őket: nem nekem kell befogadnom őket, neki meg még sokkal kevésbé. Olyan légkört és olyan gazdasági, társadalmi körülményeket kell teremtenünk, ahol megvannak az erre való intézmények, amiket az erre alkalmas emberek működtetnek, amiben ezek a kicsik otthon érezhetik magukat. Amilyen körülményeket például a németek teremtenek. Ahol állampolgár lehet egy Ghánából származó ember gyereke, ahol ez a fekete bőrű gyerek tagja lehet a nemzeti válogatottnak, mely válogatottban nem a vele pontosan egyidős Mats Hummels, a vele nagyjából egyidős Thomas Müller vagy Toni Kroos a csapatkapitány, hanem ez a fekete bőrű, afrikai gyökereit a bőrén és a hatalmas termetén viselő gyerek, akit különben nem Angela Merkel nevezett ki csapatkapitánynak, hanem a német nemzeti válogatott tagjai választottak meg. Jérôme Boatengnek hívják. Nyugat-Berlinben született 1988-ban.