"Georges-Louis Leclerc de Buffon, a kiváló természettudós, az őslénytan "atyja" mondta (márpedig egy természettudóstól mindenkinél jobban elfogadok igazságokat), hogy a stílus maga az ember (le style est l' homme même)."
Olvasom, hogy eltartott ujjú, finomlelkű arszlánok ragadták fel az irodalmi szalon pennáját, mert felemelt orrocskájuk érzékeny idegvégződéseit irritálja a Kolozsvári Szalonna stílusa. Az egyik ilyen kényes ízlésű uracs egy magánhangzóra végződő szó birtokos személyragját (újabban ez jel, ki tudja, miért) j helyett ly-nal írta. Elütés ugyebár nem lehet, talán csak a fentebb styl jegyében született ez az érdekes szókép... De mindegy is.
Azt szeretném kérdezni a kellő tisztelettel, mit méltóztatik "stílusnak" nevezni, amiről azt méltóztatik gondolni, hogy ugyanis az maga volna az ember. Csak azért kérdezem, mert azt gyanítom, itt egyes szavak használatáról beszélnek, és azt jelölik stílus gyanánt. Ugye nem? Mert azért ez ennyire nem egyszerű. Georges-Louis Leclerc de Buffon megállapítását alaposan félre tetszik érteni, ha itt arról folyik a felháborodott disputa, meg lehet-e jeleníteni egy szövegben például a picsa alakú denotációt. Tételezzük fel, hogy a poézis szantálillatú budoárjában idejét múlató dendi erre haragosan mélyeszti ápolt kezeit selyemköntösének zsebébe, esetleg még toppant is kesztyűbőrből készült parafatalpú házicipőjének sarkával, és fejét dacosan felvetve azt mondja, nem.
Jó. Dehát ezáltal elmulasztjuk az olyan konnotációk megismerését, mint amilyen például az angol motherfucker, ami persze szó szerinti tükörfordításban egyszerűen anyabaszót jelent, de igencsak beszűkült, a szakmáját kontár módra ismerő tolmács nem ismeri ennek a lexémának az általában némi iróniával használt jelentését, az egyszerű jelzős szerkezetnek hihető epitheton ornanst, a hülye picsát. Aztán itt van még a dialektológia színes világa. Mily veszteség nem értesülni róla, hogy Fejér megye bizonyos részein, a Seregélyes-Bodajk vonaltól észak-keletre egy jó húsz kilométeres sávban a picsa nem az irodalmi nyelvben elterjedt értelmezés szerint használtatik, ezen a tájon egyszerűen valagot jelent. Picsán rúglak, ez a szófordulat mondjuk Pátkán még a 20. század közepén is használható volt férfiember esetében, minthogy egyszerűen annyit jelentett: valagba rúglak. Fájdalom, az idő múlásával a tájnyelv is fakul, néhány évvel ezelőtt Sukorón a saját fülemmel hallottam egy tíz év körüli kislánytól, hogy elmész te a faszba, ami 50-60 esztendővel ezelőtt nem fordulhatott volna elő, a kisebb gyerekek is tudták, hogy az ember a picsába küldi a másik embert, mert ennek az indulatkitörésnek a stílusértéke nyilvánvalóan a születés pillanatára utal, miszerint az ember a picsából jön, és igazán csak nagyon távoli, az egyszerű embertől nem elvárható képzettársítás nyomán juthatunk el addig a felismerésig, ami már a faszt jelöli meg, mint az emberi élet keletkezésének kiinduló pontját. Ahhoz meg már végképp a realitás talajáról elrugaszkodott fantáziát kell feltételeznünk, hogy a faszba küldött embernek előbb vissza kell változnia gecivé, mert különben a visszaküldés semmiképp sem lehet eredményes.
Dehát ezek tényleg csak részproblémák. Aki idézi a francia természettudós mondatát, bizonyára alaposan belegondol abba, milyen mértékben kell figyelembe vennünk Platón mimézis elméletét. Aztán a strukturalizmusnak az ókori görögökre támaszkodó, de attól el is térő meghatározását, nem beszélve az ezen jócskán módosító posztstrukturalizmusról. Ezután nyilván taglalja a különféle modus-okat, nevezetesen azokat a szempontokat, amelyek alapján belefogunk az elemzésbe: a beszédhelyzetből indulunk ki, azután törődünk a beszélő érzelmeivel, majd a magatartásformákkal, figyelünk a stílusárnyalatokra, a szövegtípusra, tekintetbe vesszük-e a beszédaktus-elméletet, azaz foglalkozunk-e a pragmatikai jelentéssel, explicitté fogadtuk-e a performatív igék jelentését. Ennek az elméletnek egy részproblémájára, a perlokúcióra mindjárt visszatérek, csak előbb érjünk a végére a modusoknak. A nyelvváltozatok elemzése van még hátra, a beszéd és írás szétválasztásának taglalása, valamint a téma és a stílus egysége.
Nagyjából megvagyunk. Fentiek a nyelvi stíluselemzés alapjai, ezek ismeretében lehet elkezdeni azt az analízist, aminek a végén - némi kockázattal - már kijelenthető: le style est l' homme même (a stílus maga az ember).
Csak azt akartam mondani, van valami lehangoló abban, amikor műveletlen és ostoba emberek dobálódznak számukra homályos jelentésű kifejezésekkel. Van persze megoldás az ilyen helyzetekre, meg kell kérni egy tanítót (még jobb egy tanító nénit, ő türelmesebb) szövegértési feladatok bemutatására, sokat lendít még felnőtt korban is a szellemi sötétségből való kikecmergésen.
Ha netán azt akarta mondani az átkozódó hozzászóló, hogy csúnya szavak vannak a szövegben, akkor azt így kellett volna közölni. Értenénk, mit is akar.
Ígértem még a perlokúció magyarázatát. Ez a terminus azokra a beszédhelyzetekre utal, amiben a beszédpartnerből félelmet, ijedtséget váltunk ki bizonyos stílusjegyek használatával.
A fent leírt esetben valami ilyesmi történhetett. Szövegértés helyett.
Jó. Dehát ezáltal elmulasztjuk az olyan konnotációk megismerését, mint amilyen például az angol motherfucker, ami persze szó szerinti tükörfordításban egyszerűen anyabaszót jelent, de igencsak beszűkült, a szakmáját kontár módra ismerő tolmács nem ismeri ennek a lexémának az általában némi iróniával használt jelentését, az egyszerű jelzős szerkezetnek hihető epitheton ornanst, a hülye picsát. Aztán itt van még a dialektológia színes világa. Mily veszteség nem értesülni róla, hogy Fejér megye bizonyos részein, a Seregélyes-Bodajk vonaltól észak-keletre egy jó húsz kilométeres sávban a picsa nem az irodalmi nyelvben elterjedt értelmezés szerint használtatik, ezen a tájon egyszerűen valagot jelent. Picsán rúglak, ez a szófordulat mondjuk Pátkán még a 20. század közepén is használható volt férfiember esetében, minthogy egyszerűen annyit jelentett: valagba rúglak. Fájdalom, az idő múlásával a tájnyelv is fakul, néhány évvel ezelőtt Sukorón a saját fülemmel hallottam egy tíz év körüli kislánytól, hogy elmész te a faszba, ami 50-60 esztendővel ezelőtt nem fordulhatott volna elő, a kisebb gyerekek is tudták, hogy az ember a picsába küldi a másik embert, mert ennek az indulatkitörésnek a stílusértéke nyilvánvalóan a születés pillanatára utal, miszerint az ember a picsából jön, és igazán csak nagyon távoli, az egyszerű embertől nem elvárható képzettársítás nyomán juthatunk el addig a felismerésig, ami már a faszt jelöli meg, mint az emberi élet keletkezésének kiinduló pontját. Ahhoz meg már végképp a realitás talajáról elrugaszkodott fantáziát kell feltételeznünk, hogy a faszba küldött embernek előbb vissza kell változnia gecivé, mert különben a visszaküldés semmiképp sem lehet eredményes.
Dehát ezek tényleg csak részproblémák. Aki idézi a francia természettudós mondatát, bizonyára alaposan belegondol abba, milyen mértékben kell figyelembe vennünk Platón mimézis elméletét. Aztán a strukturalizmusnak az ókori görögökre támaszkodó, de attól el is térő meghatározását, nem beszélve az ezen jócskán módosító posztstrukturalizmusról. Ezután nyilván taglalja a különféle modus-okat, nevezetesen azokat a szempontokat, amelyek alapján belefogunk az elemzésbe: a beszédhelyzetből indulunk ki, azután törődünk a beszélő érzelmeivel, majd a magatartásformákkal, figyelünk a stílusárnyalatokra, a szövegtípusra, tekintetbe vesszük-e a beszédaktus-elméletet, azaz foglalkozunk-e a pragmatikai jelentéssel, explicitté fogadtuk-e a performatív igék jelentését. Ennek az elméletnek egy részproblémájára, a perlokúcióra mindjárt visszatérek, csak előbb érjünk a végére a modusoknak. A nyelvváltozatok elemzése van még hátra, a beszéd és írás szétválasztásának taglalása, valamint a téma és a stílus egysége.
Nagyjából megvagyunk. Fentiek a nyelvi stíluselemzés alapjai, ezek ismeretében lehet elkezdeni azt az analízist, aminek a végén - némi kockázattal - már kijelenthető: le style est l' homme même (a stílus maga az ember).
Csak azt akartam mondani, van valami lehangoló abban, amikor műveletlen és ostoba emberek dobálódznak számukra homályos jelentésű kifejezésekkel. Van persze megoldás az ilyen helyzetekre, meg kell kérni egy tanítót (még jobb egy tanító nénit, ő türelmesebb) szövegértési feladatok bemutatására, sokat lendít még felnőtt korban is a szellemi sötétségből való kikecmergésen.
Ha netán azt akarta mondani az átkozódó hozzászóló, hogy csúnya szavak vannak a szövegben, akkor azt így kellett volna közölni. Értenénk, mit is akar.
Ígértem még a perlokúció magyarázatát. Ez a terminus azokra a beszédhelyzetekre utal, amiben a beszédpartnerből félelmet, ijedtséget váltunk ki bizonyos stílusjegyek használatával.
A fent leírt esetben valami ilyesmi történhetett. Szövegértés helyett.