Panni néniről és Ida néniről

"Ezt le kellett írnom... De hátha legalább pár ember megérti és holnap okosabban ébred, mint amilyen hülyén lefekszik ma este. Már azért megérné."

Ezt egy Swan Edgar néven író ember tette föl egy kutyáról szóló bejegyzése végén a Kolozsvári Szalonnán. Nem tudom, ki ő, de nagyon jó. Úgy vélem, inkább író, mint újságíró (ez nem feltétlenül minőségi különbség), humora van, stílusa van - de valószínűleg ifjú még, úgyhogy nemcsak humora meg stílusa van, hanem vannak illúziói is. Nem baj, legyenek, lehet, hogy különben nem írna.

Nem ébred senki okosabban, aki este hülyén feküdt le. Sem attól, amit S.E. ír, sem egyetlen más szöveges vagy egyéb művészeti alkotás hatására. Ez olyan, mint az antialkoholisták klubja, mindenki, aki a klub tagja, egyetértőleg bólint, hogy bizony az alkohol ártalmas. Mindennap meggyőzik egymást a saját, mindegyikük által tudott ismereteiről, és mindennap megelégedetten nyugtázzák, hogy mennyire úgy van, de jó, hogy így egyetértünk.

Ebben a klubban mi egymást olvassuk. Aki este hülyén fekszik le, az nem olvas. Sem ezt, sem mást. Ha mégis, akkor vagy magában káromkodik, vagy úgynevezett kommentben kurvázza le az anyánkat, az felháborodni jár az ilyen oldalakra. Kiélni a gyűlöletét, szelepet nyitni a vinnyogó rettegésének, hátha így elszáll, mert nem tudja, hogy dehogy száll el.

Ebben a klubban mi ezt is tudjuk. A Danubius Rádió kezdeti éveiben, amikor még a Magyar Rádió kereskedelmi adója gyanánt üzemelt, hosszú ideig volt műsoronként 3 000 000 (hárommillió) hallgatóm. Zenéről beszéltem, főképp jazzről, meg lovakról (két vagy három szezonon át lóverseny közvetítéseket adtam, közben ismeretet terjesztettem Széchenyitől napjainkig telivér tenyésztésről, lótartásról), és voltak este 10-től éjjel 2-ig beszélgetéseim azzal a vendéggel, akit éppen jónak láttam behívni. Ezek általában népszerű dialógusok voltak, sok telefont kaptam. Akkor még én sem tudtam, hogy a klubtagoktól. Akik mindazt tudták, amikről beszélgettünk, azért hallgatták, mert szórakoztatók voltak a vendégeim, és talán mindent nem tudtak zenéről és lovakról, de érdekelte őket, amiket beszéltem. A többieknél szólt a rádió. És - már ez is milyen diadal - nem zavarta őket. A műsormérő meg azokat is méri, akiknél csak úgy szól.

A Magyar Rádióban beszéltem sokminden egyébről is. Társadalmi kérdésekről például. Politikáról is. Ezek miatt általában följelentettek. Rádión belül is, azon kívül is (az internet előtt még az volt a divat komment helyett, az nem lehetett olyan szórakoztató, mint a kurvanyád, de gyűlöletfröcskölésnek megtette).

Soha egyetlen ember sem lett okosabb attól, amiket beszéltem. 600 000 alá sosem ment a hallgatottságom, a Betűtenger című, jórészt irodalomról szóló műsoromat is közel egymillióan hallgatták. Kaptam rengeteg levelet, állítólag sokkal több pozitív hangvételűt, mint gyalázkodót. Nem tudom, sosem olvastam el egyet sem, az asszisztenseim meg a titkárnőim feladata volt, hogy kidobják a névteleneket és válaszoljanak a válaszra érdemeseknek. De soha nem mondta egyikük sem, hogy  olvasott olyan levelet, amiben az állt, hogy az írója okosabb lett az én műsoromtól.

Nem változtatunk a közönségünk életén másnap reggelre, sem ténylegesen, sem képletesen.

A diákjaim életén is akkor állt be némi változás, amikor eltávolítottak az iskolából - sokan sírtak és sokan fogadkoztak, hogy aszerint fognak élni, amit tőlem tanultak. Remélem, ez egyiküknél sem következett be. Tőlem csak kételkedést lehet tanulni, tekintélyrombolást, az emberi teljesítmény csodálatát meg ilyesmit, csupa olyan dolgot, amivel a hétköznapokban nem lehet megélni. Sőt.

Az emberek a tanítónénik és tanítóbácsik sokéves tevékenysége által lesznek okosabbak, ha ezek a nénik és bácsik jól teszik a dolgukat. Panni néni és Ida néni tanítványai lettek okosabbak. Panni néni elmúlt 60 éves, mikor engem tanított, Ida néni talán 25 körül lehetett. Oldal Anna és Müller Ida. Ők azon rendkívül kevesek közé tartoztak, akiket nem érdekeltek a körülmények. Akik még bízhattak abban, hogy hamarosan másképp lesz. 1949-50-ben még lehetett. Néhány napig még.

Swan Edgar - ha ő is megfelelően teszi a dolgát - hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a nénik nyugodtan dolgozhassanak. Sok jó íróval, festővel, építésszel, fizikussal és orvossal együtt tehet azért, hogy  az Ida néniknek legyen alapanyaga, legyen miből épülnie, hogy aztán némely kisgyerekek napról napra okosabban ébredhessenek. Hogy később sok jó íróval, festővel, építésszel, fizikussal és orvossal együtt akarjanak tenni az emberiség fejlődéséért.

Hogy soha többé ne uralkodhasson az olyan aljas és buta horda, amilyen például a jelenlegi kormánypárt, egyenesági örököse az összes eddigi kormányzó bandának, visszamenőleg úgy 8-900 évre a magyar történelemben.

Ez nagyjából 50-150 évre szóló program. Ahogy a minap írtam. Attól a naptól számítva, amikor először sóhajthat egy nagyot Panni néni és Ida néni ma élő utódja, hogy na mától lehet tanítani.

Ez a ma nem holnap lesz.

Attól tartok, még holnapután sem.

P.S: Csak hogy világos legyen: igen, tekintélyrombolást írtam. Minden tekintély helyből, azonnal lerombolandó. A tekintélynek van egy állandó szókapcsolatot alkotó párja, a tisztelet. A tekintélytisztelet meg magyarul a címnek, a hivatalnak, a beosztásnak jár, tekintet nélkül arra, hogy az állást betöltő ember alkalmas-e vagy nem (többnyire nem). Az értékes ember ugyanis nem tekintélyes és nem tiszteletet kíván, hanem elismerést, vágyat arra, hogy olyan legyél, mint ő. A tanítványaim, a munkahelyeimen a kollégáim (sosem tekintettem beosztottnak őket), és legfőképpen a fiaim nem azért szoktak olykor kérdezni, mert tekintélyem van bizonyos tudományokban, hanem mert az elmúlt évtizedekben igyekeztem igazolni, hogy értek hozzájuk (elég, ha én tudom, az milyen riasztóan kevés ahhoz képest, amennyit lehetne tudni).
És csak hogy még világosabb legyen, az oktatás nem az egyetemek szintjén kezdődik. Semmilyen szempontból sem. Az oktatás minősége egyedül az első két évben tanítók minőségétől függ. Ott dől el minden. Azután már csak variációs lehetőségek vannak. Az első két évben tönkretett gyereken már szinte lehetetlen javítani. Mint ahogyan az onnan kikerülő, gyermekként kezelt, szeretetet és figyelmet egyként átélt kicsiket nehéz elrontani. Ez azért szokott sikerülni. Ha véletlenül kikerül ilyen a jelen magyar iskolarendszer dermesztő légkörében.