Kevés ember van, akivel kimennék a sivatagba úgy, hogy nála van a vizeskulacs. Ha alaposan utánaszámolok, összesen kettő (persze a két fiamon és a mamájukon kívül). Az egyik egy lovasember, úgy is mondhatnám, a lovasember, az egyetlen, akit lovas szakkérdésekben feltétel nélkül elfogadok, és akit emberes szakkérdésekben azért nem fogadok el, mert túl jó ember ahhoz, hogy emberekről érdemes legyen beszélni vele. A másik egy közgazdász, az örökös szürke eminenciás, belőle van a legkevesebb, az őféle ember az, aki működteti ezt az országot mindig, amikor szét akar hullani, mint például most. Őt bízták meg a pártállami vagyon szétosztásával 1990-ben.
A lovasemberhez hasonlóan ő is hajlamos a jót hinni mindenkiről, elég nehezen jut el oda, hogy feladja az általános bizodalmát. Pedig ő is hihetetlenül okos ember, tudja, hogy az esetek nagy százalékában méltatlanra pazarolja a jóindulatát, de nem zavarja - azt mondja, neki nem fáj a mások elfogadása. Csalódni nem szokott. Kivéve egyszer. Pedig én idejében szóltam neki.
Felhívott, be tudok-e menni hozzá. Persze.
Ez a helyes, nagyszájú gyerek eladta a Tisztiházat - mondta elkeseredetten. Tudom, te szóltál még tavaly júniusban, hogy nem nagyszájú és főképp nem helyes, de én azt hittem, tévedsz. Eladta a Tisztiházat és ellopta a pénzt.
Természetesen minden papír hozzá érkezett. Természetesen tudta, hová lett a pénz. Természetesen sokkal több pénzt lopott el a fiatal demokrata, mint amennyiről a későbbi újsághírek tudósítottak, de Jenő elől nem lehetett eldugni semmit, még az akkor már kidolgozott módszerekkel sem. Rimánkodtam, hogy csináljon ügyet a dologból, nem csinált. Ő még soha nem jelentett föl senkit, nem fogja most elkezdeni.
Talán ha tudta volna, hogy egy tömeggyilkos gazembert hagy futni, változtatott volna a gyakorlatán. Mostanában mind gyakrabban jut eszembe az eset. Mielőtt valaki azt hiszi, hogy én olyan okosnak képzelem magam, aki akkor mindent tudott, sietek jelenteni: erre én sem gondoltam. Erre nem lehet gondolni.
Vannak ócska, érzéketlen bűnözők, a politikusok például. Vagy a maffiafőnökök, a bármire megvehető bérgyilkosok - olyan helyen nőttem föl, ahol tenyésztek ezek a homo erectus-ok.
De ez a nyomorult bitang, ez az ízléstelen szervesanyaghalmaz a vasalatlan rongyaiban, ez semmilyen karaktervázba nem fér bele. Gyűlöletbe kevert riadalom süt elő a vigyora mögül is, gyűlöletből fakad minden tette, én ilyen undorító kitüremkedést (felelősségem tudatában mondom) még nem láttam, sőt ahogy mondtam, elképzelni sem voltam képes. Az ilyenekért szoktak rajongani a tömegek, aztán az ilyeneket söprik el, kit hogyan, de semmiképpen sem finoman. „Önszégyenét meg nem bocsátja a nép” – mondja Ádám az Athéni színben (Madách: Az ember tragédiája).
Attól tartok, erre a meg nem bocsátásra még várni kell.
Van egy dramaturgiai, színi alapszabály: egy figura sosem maga játssza el a saját jellemvonásait, hanem a többiek. III. Richárd hiába mondaná magáról: "Úgy döntöttem, hogy gazember leszek" , ha a színpadon lévő többi alak nem játszaná el, hogy Richárd gazember.
Volna egy, egyetlen egy ember, aki ezt a mai gazembert (aljasságban hol volt ettől Richárd?) el tudná törölni a föld színéről, az egyetlen, akitől nem fél, hanem retteg a formátlanra dagadt falusi futballista. A baj csak az, hogy a "sajátjai", az (elvileg) ő oldalán állók pontosan annyira rettegtek tőle, ezért eljátszották, hogy pusztítani való, hogy ő az elsőszámú közellenség. Most bajban van a sok kis senki, élükön a szegedi tejbetökkel, aki ki is nyilvánítja a falusi futballistáéhoz hasonló rettegését: ő nem áll szóba Gyurcsánnyal. Ami persze természetes, ez a puha gerincre tapasztott hájtömeg kicsit sem félelmetes, a szegedi megélhetésit nem zavarja, az ő bőrfotelos köznapjaiban nem lesz változás. Az ország és annak a népe... jaj ne, ugyan már, kit érdekel. Gyurcsány viszont nyilván kibillentené a finom, nyálas langymelegből, megmondta 2006-ban, hogy azt fogja tenni, huhh, de nehéz volt kicsinálni, még szerencse, hogy mindenki összefogott ellene. Most hálálják meg a fidesznek.
Lényegében elintézték, hogy a nyomorult tömeggyilkos még sokáig pusztíthassa ezt a szerencsétlen országot. Annyira jelentéktelenek és jellegtelenek, hogy még lúdnak is kevesek, akárhányan volnának is, egy egeret sem bírnának legyőzni.
A baj csak az, hogy ezt ők főzték, de mi esszük meg.