Kedvelem Ceglédi Zoltánt. Kicsit sajnálom, hogy politikával (politikusokkal) foglalkozik, sokkal okosabb annál, hogy ilyesmire pazarolja az idejét, de még így is öröm őt hallgatni, szellemesebb, lényeglátóbb az összes kollégájánál.
Írt a hvg.hu című portálra, kicsit meghökkentett. Ideteszem az idézetet:
"Csakhogy több kell ahhoz, hogy elvegyék tőlem Márait és Pintér Bélát, Kossuth Lajost és a Kispált, a Sugovicát meg a pesti tetőpornót egy langyos péntek éjszakán. Az első családi nyaralásunk Miskolctapolcán volt, magyarul mondtam először, hogy szeretlek, és magyarul hangzott el az első (összes) „vége”, amibe bele akartam halni. Magyarul temették a szeretteimet, magyar földbe."
Még ő is? Ő is Kossuth Lajost választja ebbe a felsorolásba? Nem tudom eldönteni, hogyan vélekedjem erről. Örüljek vagy kezdjek el szorongani? Örüljek, hogy egy ilyen "tojásfejű"-nek is fogok tudni újat mondani, vagy gondolkodjam el, érdemes-e egyáltalán a könyvemet megírni, találok-e olyan nyitott, fogékony agyvelejű embert, akiből ki tudom váltani a jobbító szándékú megdöbbenést?
Ceglédi Zoltán nagy magyar értéknek tartja Kossuth Lajost.
Azt hiszem, ez felpiszkálta az amúgy sem nyugvó pedagógiai izgatottságomat. Azt hittem, egy bizonyos szellemi szinten felül mindenki tisztában van ennek a Kossuth nevű embernek a magyar történelemben játszott szerepével.
Ha valaki ismeri személyesen Ceglédit, kérdezze már meg, eltöprengett-e valaha azon, mi történt az 1848. április 11. és július 11. között eltelt 3 hónapban. Tényleg szeretném ismerni a választ. Mert azt tudom, némelyeknek feltűnt az elmúlt 168 évben, hogy Kossuth Lajosról valamiért nem esik szó az október 6-i megemlékezéseken, de a jelzett időpontot a történészek nagy része is átugorja.
Pedig fontos. Talán az egész forradalom és szabadságharc legfontosabb kérdésére ad választ.
Szóljanak Ceglédinek.