Bűn

Forgács Erzsébet írt ma a Kolozsvári Szalonna címűn, a győri megyéspüspök megnyilvánulásáról, miszerint a lombikbébi program bűn. Én nem tudom, van-e olyan ügy, amiben egy katolikus pap kompetens lehet (szerintem nincs), de az élet továbbvitelével kapcsolatban inkább nem kellene megnyilvánulnia, esetleg ajánlanám az inkvizíció és más emberiségellenes tevékenységekről való értekezést, arról azért sokat tudhat - dehát ezekről Forgács Erzsébet szépen és okosan ír, nem kellek bólogatónak. Csak egy mondatán álltam meg egy pillanatra, azt mondja, ő tiszteli bárki bármilyen hitét. Szerencsére hozzáteszi, "amennyiben van mit tisztelni", amit én úgy veszek, mintha azt mondaná: amennyiben tisztelhető (lehet, nem így gondolta, de az most mindegy is).

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”

Valakik szerint ez meg Voltaire mondata. Olyanok szerint nem az, akik értenek is francia irodalomhoz, filozófiához, stíluselemzéshez. Én nem vagyok Voltaire-szakértő, engem a mondat önmagában érdekel, már régen tervezem, hogy egy kicsit beszélünk róla. Legfőképpen azért, mert úgy vélem, ennek a drámaira sűrített mondatnak a széles értelmezésére ment rá az 1990. utáni Magyarország élhető országgá való alakulása.

Fenti mondat a demokrácia, a liberalizmus és mindezeken belül a szólásszabadság fafejű, bigott és ellentmondást nem tűrő esszenciája. Amiben nincs benne az, hogy a szólásszabadság nem jelenti a szólás korlátlan szabadságát. Nincs "írói munkásság" és egyéb gyáva, ostoba hablatyolás, csak hogy ne kelljen állást foglalni valami ellen, ami egyértelműen kártékony. A szólásszabadság körülbelül annyira korlátozott, mint bármilyen más szabadság, azaz mindenféle szabadság addig terjed, amíg egy (vagy több) másik ember szabadságát nem sérti. Szerintem ez nem olyan bonyolult elmélet, hogy ne lehetne tisztán és világosan átültetni a gyakorlatba. Aki zsidózik, Tel Aviv- New York tengelyezik, az nem író, hanem egy egy ócskalelkű, gyűlölettől átitatott lény, akinek nincs keresnivalója a társadalomban, amíg rá nem jön, hogy nem teheti papírra az évtizedek alatt felgyűlt, áporodott szennyesét. Aki megbélyegez, bűnösnek nevez olyan vallásos nőket, akik adnak egy ilyen püspöki rangban fecsegő tróger szavára, az súlyosan megszegi az emberi együttélés szabályait, az nem védhető a szólásszabadság határtalan kiterjesztésével. Hogy az illető kifejezését használjam, az bűnös, ilyenformán büntetendő.

In principio erat verbum, ami szellemes, szép magyar fordításban úgy hangzik, hogy kezdetben volt az ige. Persze az ige maga a mozgalmasság, ha kicsit elrugaszkodunk az eredeti jelentéstől, Faust elmélkedését követve hamar és logikusan eljutunk odáig, hogy kezdetben volt a tett. A szavakba öntött fogalmi gondolkodás és kifejezés az ember kiváltsága az élővilágban, eggyel több adomány, eggyel több lehetőség a visszaélésre. A beszéd tudományos meghatározása: második jelzőrendszer, a test mozdulatai helyett a hangképző szervek mozgása. Ami bizonyos esetekben mozgalmasabb, hogy pontos legyek, mozgósítóbb tud lenni, mint bármely megnyilvánulása az első jelzőrendszernek, azaz a testbeszédnek…

Évtizedek óta morfondírozok azon a kérdésen: miért bántanak a szavak. Hogy miért simogatnak, azon nem gondolkozom, ritka jelenség, hagyom, hogy jólessék, megbecsülöm, elraktározom, jó lesz holnapra. Amikor majd valaki azt mondja, jónapot, mintha azt mondaná, dögölj meg.

Miért fáj egy megalázó mondat, miért ijeszt meg a gyűlölet, amivel pedig meg akarnak nyerni, hogy válasszam őket? Miért menekül az országlakók felénél is több az úgynevezett közéletből, miért gondolja úgy, hogy őt inkább ne képviselje senki?

Mert a második jelzőrendszerrel zsigeri jeleket közvetítenek nekem, kizárólag olyanokat, amiket nagyon könnyű az első jelzőrendszer primitív érzeményeire fordítanom. A bántó szavak és mondatok elől félrekapjuk a fejünket, mert ütést, rúgást, utálatot, éhséget és félelmet közvetítenek, hatalmat és uralkodást helyeznek kilátásba, marokra szorítják a szívet és a gyomrot. Az embernek eufemizált emlős kiszolgáltatottságát, a természeti lény védtelenségét és esendőségét vágják az arcunkba, utcán, villamoson, a falu főterén, a templomban, azt mondják szüntelenül, hogy kicsi vagy, szerencsétlen, húzd össze magad, jó lesz vigyázni.

Csak azt akartam mondani, tessék abbahagyni ennek a marhaságnak a hangoztatását, hogy csak mondja, én meg tisztelem a véleményét. Mi a fenét tisztelnék rajta? Ami tisztelhető, az nem szorul a baromi liberalizmus baromi szólásszabadság értelmezésének a védelmére. Azzal legföljebb vitába szállok, ha találok benne vitathatót.

De mit tiszteljek egy megyés püspök felháborító, törvénybe ütköző dödögésén?

Tudom, persze, hogy tudom, senki nem fogja beperelni, ennélfogva senki nem fogja megbüntetni. Mindaddig, amíg ez a természetes, addig pusztítani fog a Voltaire-nek tulajdonított hülye mondat.

P.S.: Az általam ismert legműveltebb ember felhívta a figyelmemet egy akkora hibára, amilyet eddigi életemben keveset csináltam: itt föntebb azt írtam, hogy Principium erat verbum, ami mint tudjuk, azt jelenti, az elv volt az ige. Holott persze tudom, hogy a Vulgata szövege így szól: in principio (azaz kezdetben). Legalább olvasnám el néha, amit írok. Mentségemre semmit nem tudok felhozni. Legkevésbé azt, hogy miért a Vulgatából idézek, ami (mint ugyancsak tudjuk) legalább egyszeres fordítása az eredeti arámi (héber) szövegnek, de én ráadásul azoknak hiszek, akik állítják, hogy Jeromos a Septuaginta szövegét használta a maga latin fordításának alapjául, ami már kétszeres átültetést jelent (a Septuagintát görögre fordították, állítólag 72 /septuaginta/ zsidó munkája, állítólag i. e. 300-ban, ami azért baj, mert számomra mértékadó bibliatudósok szerint az Ószövetség i. e. 150 körül, de leghamarabb 200-ban íródott, annak meg kicsi a valószínűsége, hogy a görög fordítás korábbi az eredetinél. Ám a legnagyobb baj az, hogy mindez teljesen érdektelen, mert az inkriminált idézet János evangéliumából való, ami viszont i. sz. 100 körül keletkezett koiné görög nyelven, ami már minimum a harmadik nyelv esetünkben, amivel Jeromosnak dolgoznia kellett. Csak azért mondom, hogy a hibámat tovább súlyosbítsam, ezeket ugyanis már "álmomból felébresztve is tudom", annyit foglalkoztam velük, mikor a Názáretit írtam.)
A másik, amit ez a félelmetes agyvelejű (különben a szélesebb családomhoz tartozó) ember elküldött nekem, az a Voltaire-nek tulajdonított eredeti mondat, amiről itt föntebb írtam, hogy akik értenek is francia irodalomhoz, filozófiához, stíluselemzéshez, azok szerint nem Voltaire (mellesleg ezek közül is ő az egyik).
Hátha érdekel valakit, ideteszem: "Je ne suis pas d'accord avec ce que vous dites, mais je me battrai jusqu'à la mort pour que vous puissiez le dire."

Szerepel még az üzenetben az is, hogy vannak, akik szerint ez a mondat jól tükrözi Voltaire gondolkodásmódját, stílusát. Ehhez már én is hozzá merek szólni (itt fent is megtettem, másképp): Voltaire annál sokkal okosabb volt, hogy leírjon (mondjon) egy ekkora marhaságot.