Úristen, meddig még?! Ez az iszonyatosan buta prosztó meddig böfögheti még bele az éterbe a primitív kültelki szövegét?! Ma reggel (ugye nem kell mondanom, nem hallgatok semmilyen rádiót, a 24.hu-n olvastam) azt mondta (az idézet is a hírportálról való):
Az izraeli államfő az utóbbi kategóriába tartozik, egy kemény ember, és mi sem vagyunk éppen balett-táncosok, tehát szót tudtunk érteni.
Mindjárt mondom, mi az "utóbbi kategória", csak előbb a fejedelmi többesben kinyilatkoztatott mondatrészről kell idetennem néhány szót.
A balett társas művészet, a táncos ritkán van egyedül a színpadon. A pas de deux a civil életben is ismert kifejezés, talán úgy, hogy pádödő... á, miket beszélek, az udvaron, ahol Magyarország miniszterelnöke felnőtt és ahol szerinte a gyereket kell keresni, nem használnak ilyen kifejezéseket. A fátlan(!), döngölt földes, libaszaros udvarról nem lehet ellátni az operaszínpadig, ha jobban belegondolok, Magyarország miniszterelnökétől az is szép, hogy egyáltalán hallott a balettról. Lehetett valaki, talán egy asszony (akinek különben az a dolga, hogy sírjon), mikor arra járt, átszólt a kerítésen, és mondotta, volt a nagyvárosba', oszt látott táncolókat. A színpadon. Balettnak mondták. Na, Magyarország miniszterelnöke akkor esetleg hallhatta, hogy van egy ilyen. Balett. És hogy azt táncolják.
Azt már persze nem hallhatta ettől az asszonytól (azért még gyorsan dicsérjük meg, milyen igyekvő és érdeklődő, ilyen teljesen fölösleges információk is eljutottak hozzá), egyszóval az már nem szerepelhetett az ismertetésben, hogy a pádödőben a dő azt jelenti, kettő. Van egy jány is a színpadon (de leginkább az is asszony), és ezek a kifordult természetű alakok, akik kitalálják, mit csináljanak a balett-táncosok, ezek azt is szokják utasításba adni, hogy az asszonyt emelgetni kell (kő, ezt inkább így mondták ott az udvar környékén, milyen tanulékony Magyarország miniszterelnöke, hogy már azt mondja, kell, pedig például az "oszt jónapot"-hoz azért a kő jobban illik, na mindegy, hagyjuk a dialektológiát). Namármost. Az asszonyok ott a színpadokon amolyan keshedt, ványadt félék, semmi fognivaló nincsen rajtuk, de átlagossan úgy ötven kiló megvan mindegyik (mindenik). Namármost. Mondottam, utasításba (utasittásba) van adva, hogy márpedig ezeket az asszonyokat emelgetni kell (kő). Ötven kiló. Esetleg úgy közelebb tudom hozni a megértéshez ezt a súlyt, ha azt mondom, félmázsa. Azér az mán... mi? Az mán valami. Azt megemelni. Meg még dobálni is. Fölfele a levegőbe.
Volt egy felmérés, a 70-es években közöltem a Táncművészet című folyóiratban (azért ez a nagyképű egyes szám első személy, mert annak a lapnak én voltam az alapító főszerkesztője), ami azt hasonlította össze, milyen fizikai terhelésnek vannak kitéve a különféle foglalkozásokban dolgozó emberek. A részletekre már nem emlékszem, de az megragadt bennem, hogy egy zongoraszállító (a rakodó munkások nehézsúlyúja) körülbelül öt percig bírná azt, amit egy balett táncos egy átlag kétórás előadásban jórészt szünet nélkül leisztol. És akkor még nem említettem a szólóban teljesített mozdulatokat, azt az elképzelhetetlenül nagy megterhelést, amit csak az rak az izmokra, hogy a táncos egy nagyjából 50-60 centi magas ugrásból úgyszólván teljesen zajtalanul érkezzék a padlóra.
Naszóval, ők sem éppen balett-táncosok. Márminthogy Magyarország miniszterelnökei. Hanem kemény emberek. Az összes. Tudják, soha nem szoktam olyan testi adottságokat emlegetni, amiről a szóban forgó illető nem tehet, kivéve, ha ő maga kérkedik a testi adottságaival, úgyhogy ha egy ilyen dagadt dugó keményemberezik, akkor azért csak nem tudom eldönteni, röhögjek vagy dühöngjek. Naszóval, maradjunk abban, hogy tényleg nem balett táncosok. Egyik magyar miniszterelnök sem. Mellesleg az izraeli sem. Az effajta alakról nekem sokminden jut eszembe, de hogy kemény ember volna... Inkább nem mondok semmit, jó? Valamikor cionistának számítottam, talán említettem, a Rádióból is azért távolítottak el, mert élő adásban azt mondtam, bár nem vagyok az, kéretik engem zsidónak tekinteni, amíg ebben az országban az egyáltalán felmerülhet, ki zsidó és ki nem, úgyhogy inkább nem minősítem ezt a, na hogyan is mondjam, hogy tényleg ne minősítsem, embernek talán túlzás volna nevezni, szóval ég az arcom.
Vissza az "utóbbi kategóriához". Íme a mondat: "alapvetően kétfajta vezető van ma a világban: vannak a globalisták és a hazafiak". A hazafi az utóbbi kategória, a csúti dagadék szerint az izraeli miniszterelnök abba tartozik. Természetesen vele együtt, azaz bocsánat, velük együtt, ez a fejedelmi többes mind gyakoribb lesz. Ők ketten hazafiak.
Nekem hosszú évtizedek óta elég rossz véleményem van a hazafiakról általában, a hazafiság fogalmáról meg különösen, de erről majd inkább máskor. Egyelőre annyit, hogy bele voltam betegedve a szocialista hazafiságba, rosszabbat akkor nem tudtam elképzelni. Pedig van. Ez a melldöngető nemzetiszocialista bagázs, élükön a magyar miniszterelnökökkel.
A szotyolaköpködőről eddig is lehetett tudni, hogy körülbelül a markáig lát el, amiben a napraforgómagot tartja (odáig már nem, ahová köpi), de ez a felosztás így is hervasztó. Önmagában az is borzalmas, hogy ő vezetőnek tartja magát, de hogy két szélsőségként választja külön a "globalistát" és a "hazafit", az már a borzalmasnál is lejjebb van, az már iszonyatos.
Mondanám, szóljon neki valaki, hogy aki a hazáját szereti, az tesz is érte, jót tenni meg mindenekelőtt azzal lehet, ha a hazafi tudja, ezen a glóbuszon él, a magyarnak pedig ezen belül jelenleg szűkebb hazája az Európai Unió. De nem mondom, mert úgy is hiába szólna bárki. Valakiknek, akik nem balett-táncosok.
Naszóval, ők sem éppen balett-táncosok. Márminthogy Magyarország miniszterelnökei. Hanem kemény emberek. Az összes. Tudják, soha nem szoktam olyan testi adottságokat emlegetni, amiről a szóban forgó illető nem tehet, kivéve, ha ő maga kérkedik a testi adottságaival, úgyhogy ha egy ilyen dagadt dugó keményemberezik, akkor azért csak nem tudom eldönteni, röhögjek vagy dühöngjek. Naszóval, maradjunk abban, hogy tényleg nem balett táncosok. Egyik magyar miniszterelnök sem. Mellesleg az izraeli sem. Az effajta alakról nekem sokminden jut eszembe, de hogy kemény ember volna... Inkább nem mondok semmit, jó? Valamikor cionistának számítottam, talán említettem, a Rádióból is azért távolítottak el, mert élő adásban azt mondtam, bár nem vagyok az, kéretik engem zsidónak tekinteni, amíg ebben az országban az egyáltalán felmerülhet, ki zsidó és ki nem, úgyhogy inkább nem minősítem ezt a, na hogyan is mondjam, hogy tényleg ne minősítsem, embernek talán túlzás volna nevezni, szóval ég az arcom.
Vissza az "utóbbi kategóriához". Íme a mondat: "alapvetően kétfajta vezető van ma a világban: vannak a globalisták és a hazafiak". A hazafi az utóbbi kategória, a csúti dagadék szerint az izraeli miniszterelnök abba tartozik. Természetesen vele együtt, azaz bocsánat, velük együtt, ez a fejedelmi többes mind gyakoribb lesz. Ők ketten hazafiak.
Nekem hosszú évtizedek óta elég rossz véleményem van a hazafiakról általában, a hazafiság fogalmáról meg különösen, de erről majd inkább máskor. Egyelőre annyit, hogy bele voltam betegedve a szocialista hazafiságba, rosszabbat akkor nem tudtam elképzelni. Pedig van. Ez a melldöngető nemzetiszocialista bagázs, élükön a magyar miniszterelnökökkel.
A szotyolaköpködőről eddig is lehetett tudni, hogy körülbelül a markáig lát el, amiben a napraforgómagot tartja (odáig már nem, ahová köpi), de ez a felosztás így is hervasztó. Önmagában az is borzalmas, hogy ő vezetőnek tartja magát, de hogy két szélsőségként választja külön a "globalistát" és a "hazafit", az már a borzalmasnál is lejjebb van, az már iszonyatos.
Mondanám, szóljon neki valaki, hogy aki a hazáját szereti, az tesz is érte, jót tenni meg mindenekelőtt azzal lehet, ha a hazafi tudja, ezen a glóbuszon él, a magyarnak pedig ezen belül jelenleg szűkebb hazája az Európai Unió. De nem mondom, mert úgy is hiába szólna bárki. Valakiknek, akik nem balett-táncosok.