Enyedi Ildikó bánja, hogy elmondta a véleményét. Nem vonja vissza, nem változott a véleménye, csak úgy véli, nem kellett volna elmondania. Mert így most a véleményéről beszélnek, nem a filmjéről (a véleménye az, hogy ami Magyarországon történik, az szégyen, és ez őt félelemmel tölti el).
Most voltam kenyérért a boltban. Nagy falu ez, nem mindenki ismer mindenkit, meg aztán még csak két éve lakom itt. A pénztárnál utánam következő kitette a szállítószalagra a megvásárolandó újságját. Az volt az érzésem, provokációnak szánta (nem írom ide az "újság" nevét, bármilyen piszkot ez a blog sem bír el), jelezte, hogy ő bizony odaadó híve a jelen rendszernek. Nem ismerem azt az embert. De egyetlen mozdulattal elérte, hogy ne is akarjam megismerni. Nem tudom persze, hogy harsányan és arrogánsan náci vagy csak egy szájszélnyalogató sunyi - a mozdulata az előbbire engedne következtetni. Dehát tudjuk, maga az "ideológia" a gyáva csúszómászókat vonzza. Akik miatt Enyedi Ildikó sajnálja, hogy elmondta a véleményét.
Sose sajnálja. Amíg egy "újság" megvásárlásával lehet manifesztálni az ócskalelkűséget, amíg készülhet olyan nyomdatermék, amiből sugárzik a gyűlölet, amíg ezek a mélysötét butaságban tartott lények határozzák meg a napok hangulatát, addig itt filmmel, színházzal, könyvvel nem lehet elérni semmit. A képletes orrba vágás, amit a magyarmagyarok kapnak egy-egy ilyen mondattól, sokkal hatásosabb. Már amennyire.