Bekk

Valahol írtam már, jó barátságban voltam (nem ápoltam, voltam) Kocsis Sándorral, szerintem minden idők legnagyobb magyar futballistájával, tőle tudtam az akkori szövetségi kapitány alapmondatáról: az mindegy, hány gólt kap a védelem, a lényeg, hogy a csatársor legalább eggyel mindig többet rúgjon.

Annak az aranycsapatnak kiváló volt a védelme, pedig igazi klasszis csak egy volt benne, a balhátvéd Lantos. De például Lóránt olyan érzékkel helyezkedett a maga területén, és úgy takarított el mindenkit, aki azon keresztül akart jutni, hogy sokan őt is nagy játékosnak tartották.

Egy bizonyos: ők nagyon tudtak bekkelni. Ez a szó eredetileg ugyanis azt jelenti. Hogy az ember ott áll hátul, és ha jön a támadás, akkor azt visszaveri. Nem nagy dicsőség, nem vet jó fényt a csatárokra ott elöl és legkevésbé a fedezetekre (középpályásnak hívják mostanában), amiért elvesztették a labdát, és hagyják jönni az ellenfél csatárait, de azért vannak a bekkek (hátvédek), hogy ne hagyják őket gólt rúgni.

Nem tudom, mikor módosult ez a kifejezés azzá, amiként a rendszerváltozás(?) utáni első miniszterelnök használta, de tudtuk, mit akart mondani. Pedig értelme nem volt. Mert ő például az égvilágon semmit nem tett azért, hogy az "ellenfél" ne tudjon gólt lőni. És vele együtt egy egész ország tette a semmit. Egy szőrösarcú vidéki futballistával együtt, aki volt elég gátlástalan és arcátlan a Hősök terén, midőn úgy csinált, mintha ő volna Gorbacsov. Pedig már akkor is mindössze egy iszonyatosan buta, rosszindulatú beteg volt a hatalmi tébolyával, csak akkor ezt még kevesen láttuk.

A bekkelés a 20-21. századi magyar nyelvhasználatban a semmittevést, a tűrést, az alázatos sunnyogást jelenti.

Az időközben megborotválkozott és torzra hízott vidéki futballista ezúttal kivételesen pontosan fogalmazott: ezt tényleg kibekkelte. Nem tett semmit, nem is tehetett, súlytalan szegény a hatalmas gyomrával együtt, csak ő hiszi, hogy tényező.

Mielőtt elfelejtenénk - nagyjából 1300 "idegen" betelepülését bekkelte ki, ez volt a "nagy veszély". A faluban, ahol lakom (nem nagy falu) ennyien laknak a külterületként nyilvántartott részen. Népsűrűségi adatként kezelve ezt a "nagy veszély"-t egy számszakilag kifejezhető, de lélekszámban értelmezhetetlen adatot kapunk: ennek a tömegnek a befogadása 0,013-del (azaz 13 ezreddel) növelné kies hazánk lakosait négyzetkilométerenként.
Meddig tűrjük még ezt a pöffeszkedő alakot?