Azt kérdezi
Wahorn András egy internetes megjelenésben („tárlatot vezet” a Ludwig
Múzeumban), hogy „ki nem szarja le a
művészettörténetet?” Ez azért egy nagyon érdekes kérdés, mert nekem annak
idején elég sok vitám volt az egyetemen a professzorommal (Dr. Vayer Lajos a
művészettörténet tanszék vezetője, Prof. Dr. Lodovico Vayert, a Velencei Biennále
örökös elnökeként ismerték a világban), ezeknek a vitáknak az a lényege, hogy
a muzeológiát (ez a művészettörténet szebbik neve) nagyképűnek, élősködőnek,
fontoskodónak és ki emlékszik már, mi minden ilyesminek tartottam. Vayer professzor
úr nem volt boldog, de próbált meggyőzni, mennyire igazságtalan vagyok. Talán
még ő sem tudta, pedig az egyik legokosabb ember volt, akivel valaha
találkoztam, hogy én az alkotáshoz, a festészethez, építészethez hasonlítva
mondtam a magamét, mert húszéves korom tájékán nem tudtam értékelni azt a
munkát, amit a művészettörténész végez, hogy a fogyasztó képes legyen
megérteni, mit lát, hogy képes legyen külön választani az ócskát és a jót, hogy
jóízlésű felnőttet neveljen a terelgetést igénylő gyerekből – meg ilyesmi. Azt
nemcsak a jóízlés okán nem kérdeztem, ki nem szarja le, hanem azért sem, mert az
sosem jutott volna eszembe, amit Wahorn András ezen a „tárlatvezetésen”
teleszájjal világgá üzent, hogy ugyanis az a művészet, amit ő annak nevez, meg
amit az őt kísérő riporter annak nevez, meg amit – és itt a kamera felé fordult
– az nevez művészetnek, aki most éppen őt nézi.
A baj nem is az,
hogy ez minden alacsonyan iskolázott embernek tetszik, hanem az, hogy ezeknek
az alacsonyan iskolázott embereknek a gyerekei is alacsonyan iskolázottak
lesznek, mert Wahorn András azt mondta, ez így van jól, amit az alacsonyan
iskolázott ember úgy értelmez: ez a kötelező, ez a mérce, ami nem ilyen, az nem
is jó, az nem kell. Wahorn András és a hozzá hasonlók azért kártékonyak, mert a
primitívet, az ócskát, a legkevesebb munkát és semmi tehetséget igénylő „alkotást”
kínálják mércének. Andy Warholt meg a Campbell konzervet hirdetik magas
művészetnek – miért? Mert az embereknek ez tetszik, akkor ezt kell kapniuk.
A múltkor
föltettem ide egy felvételt a skiffle mozgalom kezdeményezőjétől, Lonnie
Donegantől. Korábban sokszor sok helyen írtam, mondtam, tessék muzsikálni,
rajzolni, festeni, formázni, mert a saját alkotás általában nagyobb élvezetet
okoz bármilyen kész fogyasztásánál, akkor is, ha azt a készt a legnagyobbak
hozták létre. De azt sosem mondtam, hogy ki nem szarja le azt, amit a
legnagyobbak létrehoztak. Hogy ki nem szarja le a tanulást, az agyvelő
dolgoztatását, az ízlés formálását. Mert Andy Warhol és a Campbell konzerv
alaposan hozzájárult ahhoz, hogy a világ jelenleg ott tart, ahol a barbárság
korában is csak a legprimitívebbek érezték jól magukat. Ahol fennen lehet
hirdetni: minél ostobább vagy és minél igénytelenebb, annál jobban kedvelünk mi
linkek és sarlatánok.
Azt már csak
csöndesen és végtelen szomorúsággal teszem hozzá: annál jobban fognak kedvelni
a mi dagadtra zabált falusi futballistánkhoz hasonlók.