„Ahogy
megállt, egyszerre ámulva tapasztalta, hogy valami vigasztaló kis érzés suhan
át a szívén. Schulze magatartása olyasmit fejezett ki, hogy borzalmas
szerencsétlenség történt, a haza válságos órája jött el; fojtott hanghordozása
azt látszott hirdetni tragikus nyugalmával, hogy ostromállapot van, rögtönítélő
bíróság. Teljes testi-lelki odaadást követelt ez a viselkedés. Damjáni tudta
jól, hogy tulajdonképpen nem történt semmi, csak azt célozza Schulze
szakadatlan izgalmi állapota, hogy nekik állandó feszült éberséggel kelljen
figyelniük ezt a kefebajuszt és ezt a savószínű arcot, és mégis…”
Ez itt egy részlet Ottlik Géza Továbbélők című regényéből. Hagyjuk most a filológiai nyomozást,
állapodjunk meg abban, hogy ez az írás az Iskola a határon első változata,
Ottlik a negyvenes években írta.
Az idézett részlet (meg persze az
egész könyv) mindenekelőtt azt mutatja, hogy a harmincvalahány éves Ottlik már
a világirodalom egyik legjelentősebb írója.
Ezenkívül dermesztő, hogy ez a
förtelmes figura, a Schulze nevű tiszthelyettes milyen tökéletesen
reinkarnálódott országunk jelenlegi miniszterelnökében. Hogy a despotikus
hajlamú primitív bunkó, a beteg lelkű hatalommániás mennyire nem változik az
idő múlásával. Ennek itt nincs kefebajusza, volt egyéb szőrzete, ami Márai
szerint eleve gyanakvásra ad okot, de a savószín stimmel, ahogy gradál a szervezetében
a hatalmi téboly, és egyre gyakrabban emlegeti a harcot, a szimpla lelkivilágú,
tanulatlan két lábon járók verbális menedékét a saját gyávaságuk leplezésére,
és egyre savószínűbb lesz a félelemtől, amit a közelgő számonkérés miatt érez,
meg a rettegéstől, amiben egy pitiáner tolvaj él, mikor a képességeihez mérhető
összeg sokszorosát kezdi el lopni, és lop folyamatosan, mert azt hiszi,
büntetlenül teheti, mind nagyobb összegeket lop, miközben a mentalitása
megmarad a pitiáner tolvaj szintjén.
A szakadatlan izgalmi állapotból
lesz elege a népnek. Csak azért mondom, mert nem kell tartani attól, hogy ennek
most hirtelen vége lesz, amiért szóltam. Nem lesz vége, nincs más.