Persze, hogy tudom, naivitás azt képzelni, az „újságírók” mostantól úgy viselkednek, ahogyan az elvárható volna, pusztán és elsősorban a saját érdekükben. A jelenlegi „újságíró” garnitúrának nagyjából a 90%-a nem is érti, miről beszéltem legutóbb, méltóságérzet, szakmai önbecsülés meg ehhez hasonló érzemények nem tartoznak az ismereteik szűk tartományába, nekik így jó, ennek az országnak a jobbágyaiként születtek, és váltak zsellérré a lehető legtermészetesebb módon, cáratyuska megmondja, ők meg fényesre nyalják.
Persze, tudom. Csak azért jó lenne.
Az is jó lenne, ha jönne valaki ennek a balsors „ellenzéknek” a helyébe, aki tudja, hogy nincs négy évük. Egy sincs. Nincs felkészülési idő. Ennek a jelenlegi bagázsnak végképp nincs, mi a fenére tudnának felkészülni? Tudsz úszni? Az ismert bonmot szerint itt most az jönne: és ha megfizetem? De nem az jön, hanem az, hogy na jó, most még nem tudsz, de akkor tanulj meg. És akkor csak áll és néz, hogy miről beszélek. Tanulni? Az mi?
Nincs négy év, mert nekem nincs négy évem. És velem együtt nagyjából nyolc és fél, kilencmillió embernek.
Ugye tudják, hogy most keveset mondtam?
Ha alaposabban belegondolnak, ennek a falusi futballistának nincs egymillió híve. Annyira nem ostoba ez a nép.
Csak jobbágynak született. De ha megmondják neki, hogyan kell másképp, akkor azt szeretné.
Csak értelmesen kellene mondani. És folyamatosan. Szünet nélkül.