A sarki kurva a testét árulja. Pénzt kap érte.
A tanár a szellemét árulja, a pap a lelkét. Pénzt kapnak érte.
A tanár az adófizetők pénzét, a pap is az adófizetők pénzét.
A sarki kurva az ügyfél pénzét. Nem az adófizetőkét, hanem a vevőét, annak a saját (szerencsés esetben) adózás utáni keresményéből.
A tanár áruja a tanítványoké, de az is fizet érte, aki sosem részesül belőle. A tanár szellemének terméke (az áruja) bizonyos százalékban bóvli, minél távolabb van a reáliáktól, annál nagyobb százalékban.
A pap áruja a híveké, de az is fizet érte, aki sosem részesül belőle. A pap terméke egy bizonyíthatatlan feltételezésre, isten létére épül, az áru majdnem teljes egészében bóvli, hazugságok és soha meg nem valósuló, ellenőrizhetetlen ígéretek halmaza.
A sarki kurva áruja azé az ügyfélé, aki fizet érte. A pénz egyedül az ügyfél pénze, senki másé nem kerül bele az adásvételbe. Az áruja érzékelhető, látható, bizonyítható, a vevő azt kapja, amit meg akart venni.
A tanár szellemi termékének elfogadására az állam törvényei kényszerítenek, a pap áruját az erőszakos és nagyhatalmú egyház igyekszik az úgynevezett keresztény erkölcs állítólagos parancsa által rákényszeríteni előbb a védtelen gyerekekre, aztán az ő felnőtté válásuk után az ő gyerekeikre.
A sarki kurva senkire sem kényszeríti rá a maga áruját.
A tanár otthon veri a gyerekeit, a pap hittanon kisfiúkat simogat.
A sarki kurva egyedül neveli a kislányát. Beiratja az iskolába, hittanra járatja, az a vágya, hogy a gyerekből tisztességes ember váljék.
