Az Országos Sajtószolgálat közleményeként jelent meg ez a mondat:
„Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szerint Karas Mónika egyaránt alkalmatlan az NMHH és a Médiatanács vezetésére is, és felszólítja a Áder Jánost, hogy az elnöki pozícióra egy, a szakértők által támogatott elnököt nevezzen ki.”
Eszerint van olyan, aki alkalmas? Mire? Most néztem meg a Neten, mi az NMHH, mert nem bírom megjegyezni: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Most hagyjuk a „nemzeti”-t, amiből nekem már a Rákosi-rendszerben nagyon elegem volt, pedig azok józanul és belátón használták ezt a jobb sorsra érdemes szót a jelenlegi kurzushoz képest. Hagyjuk azt is, mi a fene az a „média- és hírközlési”, mi az a különbség, amiért a kettőt egy „és”-sel külön kell választani, maradjunk a „hatóság” szónál.
Tetszik tudni, mi a hatóság? Ideírom az Értelmező Szótárból: „Ált. az államhatalmat, ill. ennek egy részét képviselő és gyakorló hivatalos, törvényes szerv, intézmény (testület v. személy), amelynek meghatározott közigazgatási, bírói, katonai stb. területen, ill. ügyekben önálló jogköre, hatásköre, rendelkezési joga van.” Hatalom. Ez a lényeg. A hatóság a hatalmat képviseli, mindkettő a „hat” igéből származik. A hatalom pedig „rendelkezik”, mert „hatásköre” van, és bár az Értelmező Szótár nem tartotta szükségesnek külön kiemelni (talán mert értelemszerű), büntető joga is van.
Él ember, aki meg tudja magyarázni, mi szükség van arra, hogy a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban (meg a többi médiumban) dolgozók fölé Hatóságot helyezzenek? Külön hatóságot, ami kifejezetten a szerkesztők, riporterek, hangmérnökök, operatőrök és rendezők megrendszabályozására jött létre! Ne tessék félrenézni, ujjakat összeillesztve nagy szünetet tartani, mert később sem lesz válasz, mert nincs válasz! Mint ahogyan arra sem volna válasz, mi szükség van Nemzeti Cukrász- és Édesipari Hatóságra vagy Nemzeti Varró- és Szabász Hatóságra vagy bármilyen Hatóságra mindaddig, amíg van Törvénykönyv, ami szankcionálja mindazokat a vétségeket és bűnöket, amiket egy szerkesztő, egy cukrász vagy egy szabó elkövethet. És amely Törvénykönyv rögzíti az alapelvet, ami szerint senki nem tekinthető bűnösnek, amíg a bűnösséget jogerős bírósági ítélet ki nem mondja.
Nem először kérdezem: hogyan merészelnek a politikusok beleszólni olyanba, amihez a világon semmi közük nincs? Hogyan merészelnek hatóságot állítani a tájékoztatás munkásai fölé, és ezáltal helyből megfélemlíteni őket egy olyan országban, ahol ötszáz éve bazíroz arra a mindenkori hatalom, hogy az itt élő emberek már félelemmel a zsigereikben jönnek a világra? Kicsodák ezek a jelentéktelen kis alakok, ezek a pöffeszkedő, elképesztően tehetségtelen emberek, hogy úgy tesznek, ahogyan előttük tett török, Habsburg, szovjet, akik legalább gazembernek elég nagyok voltak? Kicsodák ezek, akik rendszeresen hatalomról beszélnek, kivéve, amikor azt akarják, hogy megválasszuk őket, mert akkor rögtön tudják, hogy ők szolgálatra jelentkeznek, és nem hatalmat kapnak tőlünk, hanem lehetőséget arra, hogy zökkenőmentesen intézhessék az ügyeinket? A végrehajtó hatalom nem azonos a végrehajtóval, aki elviszi a javainkat, ha nem tudunk fizetni! A végrehajtás a szolgálat része! Azért hozzák a törvényhozók a törvényeket, hogy azokat végrehajtsák. Hogy például egy faluban csatornázni szükséges, azt az intézkedést végre kell hajtani. Az úgynevezett demokráciában az a fajta hatalom, amire gondolni tetszik, az a hatalom nem létezik. Már régen nem. Kis fiókdiktátorok vélik úgy, hogy nekik hatalmuk van, pedig ahhoz börtönőrnek vagy fináncnak kell menni, azoknak van olyan hatáskörük, amivel kényszeríthetnek és büntethetnek. Miniszterelnök nem csukat le senkit, nem függeszt föl és nem utasít, ha volt gyerekszobája, miniszterelnök szolgál, szolgálja a közt, és mindent megtesz a köz javára. De hatalma nincs, csak lehetősége. Mi adjuk. Mi, az úgynevezett választópolgárok.
És mi az a Médiatanács? Kik tanácsolnak benne, kinek és mit? Sok évtizedes tapasztalattal bíró, közmegbecsülésnek és közismertségnek örvendő, a szakma elsöprő (legalább 90%-os) többsége által felkért nagy öregjei? Javasolnak (hangsúlyozom: javasolnak) azoknak, akik naponta viszik vásárra a bőrüket, hogyan lehet ezt a szakmát a lehető legjobban, a lehető legkevesebb idegi károsodással művelni úgy, hogy az illető médiamunkás tisztessége és szakértelme egy pillanatig se lehessen kérdéses? Javasolják olyan intézkedések megtételét, amik a médiában dolgozók javára vannak, munkájukat megkönnyítik és hatásosabbá teszik?
Nem erről van szó?
Akkor miről?
Akkor kit támogatnak a „szakértők”? Kicsodák azok a szakértők, az isten szerelmére?! Tudják, kit támogatnak?! Úgy értem, tisztában vannak vele, miféle munkakör betöltésére szemelt ki valakit már megint a politika?!
A különben eo ipso kártékony, párt nevű képződmények közül az eddig legkevésbé kártékonynak látszó egyik képviselője tette föl az idézett közleményt, amiből az következik, hogy mindazt adottnak veszi, amik mögé föntebb kérdőjeleket tettem. Politikus ő is, mi az ördögöt tenne? Valószínűleg úgy véli, ez a Hatóság és ez a Tanács rendben van így, csak a jelölt személy alkalmatlan.
Neeem! Az intézmények alkalmatlanok. Nincs alkalmas személy! Akit adott esetben az ön pártja jelöl, kedves Karácsony Gergely, az a személy is alkalmatlan! Most is és jövőre is. Mert az ön pártjának éppúgy nincs keresnivalója a médiának a tájékán sem, mint bármelyik másiknak.
Ezzel a nyilatkozattal azt tetszett manifesztálni, hogy a jelölt alkalmatlan, de különben minden rendben van. Csak kell egy jó elnök.
Nem kell!!!
Már abban az esetben persze, ha van Rádió és van Televízió. Tudom, megbocsáthatatlant mondok, és sok embert sértek vérig, de ami most van, az nem Rádió és nem Televízió. Csöndesen és szomorúan mondom, amit ebben a két intézményben művelnek, arra nincs mentség. Úgy értem, azok számára nincs mentség, akik ma ott dolgoznak.
Ők teszik lehetővé ugyanis, hogy legyen NMHH és Médiatanács. Ők viselik el a politikát a nyakukban.
Tizennégy éven át tiltakoztam. Kétszer távolítottak el a Rádióból, hogy megmutassák, ők az erősebbek.
De én egyedül voltam.
Fiúk-lányok, rádiósok, televíziósok. Tényleg még mindig, huszonhárom év után még mindig csak egyetlen viselkedésforma létezik ebben az országban? A megriasztott birkanyájé?