Hány politikust tetszik látni a képen?
Vegyünk egy lakást, benne egy statisztikai átlagnak megfelelő családdal. Mondjuk, valami baj történik a villannyal. Nem olyasmi, amit a család valamely tagja rendbe tud hozni. Akkor hívnak egy villanyszerelőt. Még délután kiderül, hogy az egyik gyerek nem képes megoldani a matematika feladatát. Különben is elég gyenge ebből a tantárgyból, most végleg eldőlt, hogy különórákra lesz szüksége. Akkor hívnak egy matematika tanárt. Vagy egy egyetemistát, aki a TTK-n matematika-szakos. A másik gyerek magyarból gyenge. Vagy történelemből. Akkor hívnak egy magyar- vagy egy történelem szakos tanárt.
Ezek hétköznapi dolgok. A városi ház eresze kilukad, akkor hívnak egy bádogost, esetleg egy ácsot. Vidéken egy családi házhoz is. Ha egy fát kell kivágni, kertészt. Kőművest, ha levált a vakolat. Ünnepnapon a cukrász süteményét eszik. Színészt néznek a színházban. A színigazgató szabót vesz fel a jelmezvarráshoz, díszletmunkást, hogy a színpadmester fel tudja állíttatni az előadás díszletét. A moziban vagy televízióban vetített filmhez rendező kell, operatőr, kaszkadőr, bühnés (a filmnél így hívják a díszlettel és egyéb mozdítani való holmival törődő munkást), világosító, hangmérnök.
De soha sehová nem hívnak politikust, sem hétköznap, sem ünnepkor. Valahogy úgy alakult a történelem során, hogy az emberiség valamiért kitermelt magából egy rendkívül erőszakos hátramozdítót, akire az élet egyetlen területén sincs semmi szükség, és az ember mégis ezzel a hátramozdítóval döntteti el, mikor, mennyiért, mit csináljon a villanyszerelő, a matematika tanár, a kőműves, a világosító vagy a kútfúró.
Akarnak nyerni jövő áprilisban? Akkor mostantól utasítsák vissza a feltételezést is, hogy politikusok volnának. Hogy jövőre politikusként kezdenének viselkedni.
És tényleg ne is tegyék.